ECHOES

Kortárs művészek csoportos kiállítása

Szeretettel várunk Mindenkit!

Az Echoes kiállítás a visszhangot mint a múlt, az emberi kapcsolatok és közös élmények érzelmi lenyomatát vizsgálja.

A személyes emlékek, társadalmi átalakulások és a természethez fűződő viszonyunk rezonanciáját,

a gyors társadalmi és kollektív emlékezet átalakulását és az identitáskérdések újraértelmezését tárja elénk.

A "visszhang" egyszerre utal az emlékezés mechanizmusaira, a múlt feldolgozásának szükségességére, és azokra a láthatatlan kapcsolatokra, amelyek meghatározzák jelenünket – legyen szó egyéni, közösségi vagy globális szinten.

A kiállított alkotások érzékeny válaszokat fogalmaznak meg, és párbeszédet indítanak az időrétegek között,

összekapcsol, emlékeztet, és lehetőséget teremt a kapcsolódás új formáira, valamint a jelent átszövő perspektívák kialakítására.

MORAFKOVÁ LAURA

Echoes kiállításmegnyitó

Nagy örömmel köszöntök mindenkit az ECHOES összművészeti kiállításán, ahol minden alkotás a maga egyedi történetét visszhangozza a térben.

Ez a tér egy rezonáns mező, amely arra hív, hogy álljunk meg egy pillanatra, és figyeljük meg, hogyan visszhangzik bennünk a világ.

Egy olyan tér, ahol az egyéni tapasztalat közösségi élménnyé válik, és ahol a múlt hangjai a jelen terében találnak új értelmet.

A visszhang nem a múlt ismétlése, hanem annak az emléke, ahogyan az hatott ránk.
Ezek a rezonanciák alakítják identitásunkat, közösségi élményeinket, emberi kötődéseinket.

A kiállított alkotások mind-mind ezen rezonáns tér részei: olyan hangok, amelyek megszólítanak. Egy szinte láthatatlan háló köti össze a műveket, miként a saját emlékeinket és élményeinket.

Czapáry Veronika alkotásain a macska metafóráján keresztül járja körül az ember-állat kapcsolatot és az identitás kérdését. A macskák, mint sokarcú lények a maszkok mögött rejlő változékony identitást szimbolizálják, amellyel talán mindannyiunk tud rezonálni.

Fejér Katalin fotóin absztrahált terek és jelenségek figyelhetőek meg, mint a forgószél, a tengerfenék vagy akár egy városi sikátor.

Kadra Veléria vegyes technikával készült absztrakt alkotásairól az emberi kötődések, a szeretet univerzális ereje és a reziliencia, mint emberi képesség visszhangoznak vissza.

Németné Klein Edit Eszter ökológiai szorongást megjelenítő művei, az ember természetre gyakorolt hatását tematizálják.

Rumi Rózsa természet inspirálta alkotásain idealizált tájak köszönnek vissza.

Stenger Györgyi akril képei a mesterséges intelligencia forradalmában élő technológiai társadalom jelenségét járja körül.

Szász Terézia retro hatású emlékképei, a múlt lenyomatát visszhangozzák, kollektív nosztalgiát idézve.

Török Mónika művei az emlékezés rétegeit tárják föl, különösen az idő kérdésköreit vizsgálva, felidézve a múltbeli tapasztalatokat, a gyermekkort.

Zelinka Magdolna absztrakt művei szubjektív tapasztalatokra épülnek, egy belső utazást tárnak fel a látogatók elé.

Püspök Anita festménye, amelyen a festék rétegek úgy rakódnak egymásra, mint ahogy az ember emlékei az évek során egymásra rétegződnek. Olykor átfolyva, máskor megtapadva az emberi tudatban. Vannak köztük éles, intenzív emlékek, amelyek lenyomatot hagynak az emberben és vannak olyanok is, amelyek idővel a homályba vesznek.

Püspök Anita rétegzett emlékek címet is viselő alkotása szorosan kapcsolódik a központi Installáció gondolatköréhez, amelyben filmrészletekről olvashatunk újságkivágatokat. A filmek történetszövésen keresztül a kollektív emlékezetből, merítik tartalmukat. Az így kialakított konstrukción az emlékeink szövete tükröződik vissza.

A performansz, amelyben Kántor Kata koreográfiáját Szilvási Anna táncművész előadásában láthattuk az emlékek identitásképző szerepét tárta föl. Az ember személyes lenyomatainak személyiségformáló erejét hangsúlyozva. Köszönjük a szívhez szóló előadást!

Kívánom, hogy merüljünk el ebben a közös térben, ahol a művek bennünk is visszhangra találnak. Fogadják szeretettel a művészek üzeneteit, és engedjék, hogy a kiállítás utáni percekben, órákban, napokban is tovább éljenek bennünk ezek a rezonanciák.

Ezzel a zárógondolattal – szívből – megnyitom a kiállítást.

Köszönjük, hogy ennyien eljöttetek.

Fotó: Kővágó Nagy Imre

@KNI pictures

Performance:

Koreográfus: Kántor Kata / Jelenlét Színház

Előadó: Szilvási Anna táncművész

Zene: PARABRYO / Árvai György/

Installáció: Püspök Anita képzőművész

Fotó: Kővágó Nagy Imre