BLOSSOM

A blossom egyszerre jelent megújulást, kiteljesedést és az átmenet szépségét.

Egy pillanat, amikor valami eléri a legteljesebb formáját, mielőtt egy új ciklus kezdődne.

A művészetben és a filozófiában egyaránt a transzformáció, az életöröm és a változás lehetősége jelenik meg benne.

A BLOSSOM kiállítás fő üzenete: hogy észrevegyük a változást, észrevegyük a virágzás pillanatát –

önmagunkban és a világban egyaránt.

Püspök Anita

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ

Fotó, film: Kővágó Nagy Imre

Performance:

Koreográfus: Kántor Kata - Jelenlét Színház

Előadó: Gyevnár Réka táncművész

Installáció: Püspök Anita képzőművész

BLOSSOM KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ 

Morafková Laura

Tisztelt Vendégeink,

Örömmel köszöntöm Önöket a Virágzás című kiállítás megnyitóján, amely kortárs, absztrakt műveken keresztül járja körül a kibontakozás, és a megújulás különböző jelentésrétegeit.

A virágzás, mint vizuális és fogalmi motívum, gazdag értelmezési lehetőségeket kínál – a természet ciklikus növekedési folyamataitól kezdve egészen a művészi önkifejezés teréiig.

A virágzás szóban van valami ősi bizalom. Hogy a mag pontosan érzi, mikor jött el az ideje megnyílni. Hogy a fény, ha nem is látszik, ott van. Ez a kiállítás azonban nem a virágokról szól – hanem arról, ami virággá válik bennünk. Ez a virágzás nem tavaszhoz kötött. Nem évszak kérdése, hanem bátorságé. Merni átalakulni, engedni, hogy a korábbi formák széthulljanak, hogy valami új kezdhessen nőni – lehetőleg ott, ahol eddig csak árnyék volt.

A virágzás, mint metafora, gazdag képzőművészeti hagyománnyal bír – gondoljunk a barokk vanitas festészetben jelenlévő elmúlás és újjászületés kettősségére, vagy a szecesszió ornamentikájára, ahol a növényi forma szinte organikus narratívává válik.

A virágzás – ez az örökérvényű, mégis személyes fogalom – itt nem csupán természeti jelenség. A most bemutatott absztrakt művek három síkon közelítik meg ezt a motívumot: fizikai, lelki, és társadalmi dimenzióban.

A fizikai virágzás az anyagban történik. Az ecsetnyomokban, a rétegzett felületekben, a színek találkozásában. A művek testet adnak a növekedésnek, a kibomlásnak, annak a pillanatnak, amikor valami új születik – talán sejtelmesen, talán robbanásszerűen.

A lelki virágzás a belső világ mozgása. Az út, amely az elrejtettségtől a kitárulkozásig vezet. Ezek a képek olyan érzéseket idéznek meg, amelyeket talán nem tudunk szavakba önteni, de mégis ismerősek: a megtalált nyugalom, az önelfogadás vagy épp a fájdalomból sarjadó erő.

A társadalmi virágzás pedig közösségekről szól. Arról a folyamatról, amikor egy hang meghallgatásra talál, egy csoport láthatóvá válik, vagy amikor a sokféleség értékként jelenik meg. Ezek a művek nem illusztrálnak, hanem érzékenyítenek, kérdéseket vetnek fel. Vajon mit jelent ma virágozni egyéneknek és közösségeknek? Ebben a térben szemtanúi lehetünk pár tehetséges művész virágzásának.

Az alkotásokban a formák megnyílnak, a színek egymásba hajolnak, mint a fényre forduló levelek. A vászon mögött történetek lüktetnek: fejlődés, küzdelem, felszabadulás – fizikai testben, lélekben, közösségekben.

Mert a virágzás nem csak a természet kiváltsága. Az ember is virágzik – ha van tér, ha van fény, ha van türelem. E tárlat nem pusztán vizuális élmény: meghívás egy belső és külső utazásra, ahol a forma, a szín és a textúra az érzékelésen túl a lélekhez is szól. Az életben egyetlen dolog állandó, a változás. Álljunk hát meg egy kis időre és adjuk át magunkat a pillanatnak, amelyben tudatosan megfigyelhetjük a körülöttünk és a bennünk zajló változásokat, a virágzás pillanatait.

A kiállítás egy finom meghívás – befelé figyelésre, megnyílásra, kapcsolódásra. Mert a művészet nem mindig hangos. Néha csak annyi, hogy a szíved lassabban ver, amikor ránézel egy alkotásra. És abban a pillanatban valami megmozdul benned.

Kívánom, hogy mindenki megtalálja itt azt a rezdülést, amelyben magára ismerhet.
És ezzel – szívből – megnyitom a kiállítást.

Fotó, film: Kővágó Nagy Imre