KIEMELT MŰVÉSZEK

Featured Artists


Vavra Kitti

"Nem azért festek, hogy képeket adjak el.

Azért festek, hogy érzéseket hívjak életre.

Hogy egy pillanatra megállítsam a rohanást.

Hogy teret adjak a kapcsolódásnak – önmagunkkal, az érzéseinkkel és azokkal a részeinkkel, amelyek a hétköznapok zajában gyakran háttérbe szorulnak."

Bácsborsódról származom, abból a faluból, ahonnan Moholy-Nagy László – a 20. századi művészet egyik meghatározó alakja – is elindult. Tanulmányaim a róla elnevezett Általános Iskolában indultak, bár akkor még nem sejtettem, hogy évekkel később én is a képzőművészetben találom meg azt az utat, amelyen a legőszintébben tudom kifejezni önmagam.

Az alkotás gyermekkorom óta természetes része az életemnek. A rajzolás és a festészet végig kísérte az utamat, miközben egy másik hivatásban is építkeztem, az építészet világában. Ma már úgy érzem, ez a két világ nem egymás ellentéte. A műszaki gondolkodás megtanított rendszerekben, szerkezetekben és összefüggésekben látni, a festészet pedig megtanított érezni, elengedni és bízni abban, hogy a kép megmutatja, mivé szeretne válni.

Festményeim a figurális és az absztrakt festészet határán születnek. Középpontjukban az ember belső útja áll: az önazonosság keresése, a belső átalakulás, a szabadság, a belső erő felfedezése, és azok a láthatatlan folyamatok, amelyek kívülről sokszor észrevétlenek maradnak, mégis mélyen formálnak bennünket. Nem történeteket szeretnék elmesélni, hanem olyan belső tereket megnyitni, amelyekben a néző újra kapcsolódhat önmagához.

Az alkotás számomra egy különleges tudatállapot. Minden festmény egy érzéssel vagy egy inspiráló képpel indul, de a folyamat hamar önálló életre kel. Ahogy elmélyülök a festésben – legtöbbször az esti csendben –, megszűnik a tér és az idő. A megfelelési kényszer, a kételyek és a korlátok teljesen háttérbe húzódnak, helyüket pedig átveszi egy szabad, intuitív áramlás. Ilyenkor nem irányítom a festményt, hanem jelen vagyok és figyelek rá. Engedem, hogy megszülessen az, ami rajtam keresztül szeretne formát ölteni.

A kék és az arany visszatérő színei festészetemnek. A kék számomra nem csupán egy szín, hanem egy belső világ. Amikor vele dolgozom, úgy érzem, mintha belépnék a festménybe. Ott vagyok a ködfátyolba burkolózó hegyek között, az erdők csendjében, vagy a végtelen tengerben, amely egyszerre csendesít el és hív mozgásra. A természet számomra a megtartottság, az ősbizalom, a könnyedség és a szabadság élményét hordozza. Ezeket az érzéseket szeretném továbbadni a képeimen keresztül is, amelyek a szemlélőben akár elindíthatják saját folyamataikat.

Alkotás közben gyakran félreteszem az ecsetet, és közvetlenül a kezemmel formálom a festéket. Fontos számomra ez a közvetlen kapcsolat az anyaggal, mert így érzem igazán, hogy a festmény nem egyszerűen elkészül, hanem fokozatosan életre kel.

Hiszem, hogy a művészet akkor válik teljessé, amikor kapcsolat születik a kép és a szemlélő között. Számomra a művészet nem válaszokat ad, hanem teret nyit a belső találkozásra. Képes emlékeztetni bennünket arra, akik valójában vagyunk. Ha egy alkotásom akár egyetlen emberben is elindít egy ilyen belső folyamatot, akkor már betöltötte a küldetését. Mert minden ember, aki közelebb kerül önmagához, egy kicsit a világot is formálja.

Kategóriák


Pongó Judit

Cegléden 1967. 09. 15-én születtem és 2004-től élek Szentendrén, ahol 2010-ben egy festőkurzus indított el azon az úton, amelyen mélyebben elmélyülhettem a festészet világában.

A ceglédi általános iskola és a helyi Kossuth Lajos Gimnázium éveiben a művészet, a biológia és a matematika vonzott leginkább, miközben a kezem lett az eszközöm, hogy belső megéléseimet, érzelmeimet részletesen kifejezhessem. Tornáztam, rajzoltam, festettem, zongoráztam….. Azóta folyamatosan keresem lehetőségeimet a tanulás folyamatában, hogy belső világomat minél jobban, részletesebben, színekben is, anyagban is meg tudjam mutatni. Gyakorlatias ember vagyok, alkotni szeretek. A mozgás, a tánc után a festés segít magamat kifejezni, így találkozva azokkal az emberekkel, akiket szintén megérintenek a gondolataim és művészetem. A színek első perctől fontosak számomra, hisz érzelmeket, érzéseket váltanak ki, buzdítanak, vagy ellenkezőleg, lecsendesítenek.

Magyarországi felnőtt tanulmányaimat Gyarmathy Tihamér fiánál, Gyarmathy Gábornál kezdtem, majd 2 év után a saját és az ország határai elhagyásával Bécsben ismerkedtem meg, Gerhard Almbauer révén az anyaggal, ami a vászonra kerülésekor plusz effektusokat adott a színekhez. Felvitelekor olyan struktúrák jöttek létre a kezem alatt, amelyek mögött egy titokzatos világ képes feltárulni az avatott szemek számára. Egy olyan felület keletkezik anyagból és színekből, ami tükrözi létünket, megmutatva a tiszta világot mindenkinek.

Az absztrakt az, ahol magamat megtaláltam, és amiben szabadon tudom hagyni a nézőt is, hogy fantáziájával saját világát megtalálhassa.

További megéléseimhez nagy hatást gyakorolt rám a bécsi kurzusaim alatt Andreas Claviers (Németország), Lucia Riccelli (Ausztria), kinek kurzusán kezdődött az emberi ábrázolásaim absztrakciója, további színekkel Eftichia Schlamadingernél (Ausztria) ismerkedtem, és a színházi művészember kurzusain, alkotóműhelyében, Stefan Bachmannal folytatódott az érzések és mozgások megjelenítése az anyagon belső érzések és a mozgás művészi szinten való ábrázolása.

Így érkezve meg a test, az anyag átalakulásán keresztül a lélek, szellemiség könnyedségéig, annak képi megmutatkozásáig.

Kiállításaim évekig a budapesti XVI. kerületi Erzsébetligeti Színház galéria termeiben voltak, mivel tagja vagyok az ott működő Corvin Művészklubnak is.

Majd a bécsi tanulmányaim során 2025-ben a bécsi Kunstschaffen művészegyesület tagja lettem, így további kiállítások és megmutatkozások lehetőségeit kaptam.


Kiállításaim:

  • "Jahre sind erst der anfang, 15 Jahre" Jubileumi kiállítás 15 év" csoportos kiállítás Bécs CityGallery (2026. 06. 09.-06. 13.)

  • "Art Berlin City" 27. International Kunstmesse 2026. csoportos kiállítás Berlin Galerie Dikmayer (2026. 05. 16. – 05. 24.)

  • "Existenz vor Essenz" KreatívRaum Galerie Wien, csoportos kiállítás (2026. 04. 21. – 05. 01.)


  • " Az ellenállás melankóliája" Reflexiók Krasznahorkai László életművére c. csoportos pályázati kiállítás Szentendre, Polgármesteri Hivatal Városháza Galéria (2026. 02. 19. – 05. 30.)

  • "Monochrome" kurátori csoportos válogatás Wien, Galerie am Park (2026. 02. 24. – 03. 06.)

  • "Let's Play" Wien RG10 kurátori csoportos kiállítás (2025. 11. 17. – 11. 22.)

  • "Art-Innsbruck" Innsbruck csoportos kiállítás (2025. 10. 22. - 10. 27.)

  • "Barcsay 125 – kortárs reflexiók" Képzőművészeti pályázat Szentendre, (2025. 09. 10. – 11. 19.)

  • "Die Neuen"- Natur-Abstrakt- Illusion Wien, (3 művésztársammal) Galerie am Park (2025. 07. 08. - 07. 12.)

  • "Contemplor Bodyexpression" Wien csoportos kiállítás (2025. 06. 03.- 06. 14.)

  • "Kunstschaffen katalógus bemutató" csoportos kiállítás City Galerie Wien (2025. 05.)

  • "Winstage" Eisenstadt (2025. 02. 20.- 03. 31.)

  • "A Vuoi, demá I sempre" ArtNou277 Galéria Barcelona, csoportos kiállítás (2024. 05. 26.- 05. 30.)

  • "Exotic worlds" csoportos kiállítás Wien, Kreatív Raum Galerie (2024. 02. 06. – 02. 16.)

  • "Des Lebendigen" Bécs, Kunstfabrik Wien csoportos kiállítás (2023. 10. 20.)

  • "Elmozdulások 2.0" Budapest, Kossuth 1 Pékség kávézója egyéni kiállítás (2023. 06. 02.-07. 02.)

  • "Elmozdulások" Budapest, Erzsébetligeti Szinház, Harmónia terem egyéni kiállítás (2023. 05. 23.-07. 02.)

  • "HighLIGHTS" Bécs, KreativRaum Galéria (2022. 05.21.-06. 03.)

  • Érzések mindennapi világunkban" Budapest, Erzsébetligeti Színház, Harmónia terem egyéni kiállítás (2020. 10. 16.-2020. 12. 13.)

  • "Utazás világok között" Szentendre, Innoart Galéria egyéni kiállítás (2018.06.14.-2018.07.05)

  • "100 festő 100 képe" Budapest, Rátkai Márton Klub csoportos kiállítás (2017. 12.10.- 2018. 01. 28.)

  • Budapest Corvin Galéria őszi csoportos tárlata

  • "Álom és valóság" Bécs, Art Hotel csoportos kiállítás (2017.09.03. – 10.25.)

  • "Az absztrakt világa" kiállítás zenei aláfestéssel, élő festéssel és tárlatvezetéssel Szentendre Innoart Műhely Galéria udvara Közreműködik: Vass János ének "Szentendre éjjel-nappal" (2017.08.25.)

  • Csoportos tárlatok Budapest, Haris köz (2016.-2017.)

  • "A természet ritmusa absztraktban" önálló kiállítás Budapest, XVI. ker. Önkormányzat Kovács Attila Galéria Önálló kiállítás (2017. 06. 12.-08. 11.)

  • Budapest Corvin Galéria időszaki kiállításai

  • "Az absztrakt világa" önálló kiállítás Cegléd, Kossuth Lajos Gimnázium (2016.03.18. – 04.18.)

  • "Az absztrakt világa" önálló kiállítás Budapest, Erzsébetligeti Színház Corvin Galéria (2016. 02. 01.-02. 29.)

  • Budapest Art Expo Budapest 2015.

  • Váci Kortárs K16 Galéria csoportos kiállítás (2015. 08.)

  • "50 éves a Corvin klub Jubileum" csoportos kiállítás Budapest Erzsébetligeti Színház (2015. 07.)

  • " Természet ékekben és képekben" Vargha Petra ötvösművésszel közös kiállítás Adony Művelődési Ház (2015. 05.- 2015. 06.)

  • "Szeretet" Önálló kiállítás VivArt Gallery Badkleinkirchheim Ausztria (2014.12.21. – 2015.01.31.)

  • Budapest The Thalent Kiállítás (2014.)

  • "Az állatok világa" Tahon Zsanna festőművésszel közös kiállítás Budapest Erzsébetligeti Színház Napfény Galéria (2014.12.3. – 2015.01.19.)

  • Budapest The Thalent Kiállítás (2013.)

  • "Kezem kezeink életei" önálló kiállítás Budapest Namastee Teaház (2013.)



Szilvási Lívia

Szilvási Lívia absztrakt festészetének középpontjában az emberi érzelmek, a női minőségek, belső állapotok és folyamatok vizuális megjelenítése áll. Alkotói világát az intuíció, az álmok, hangulatok, a zene érzelmi rezonanciái, valamint a természethez való kapcsolódás határozzák meg, amelyek szimbolikus rétegeken keresztül nyernek vizuális formát. Munkáiban a rétegzett felületek, a gesztusszerű festői nyelv és az intenzív színhasználat olyan nyitott képi tereket hoznak létre, amelyek teret adnak a személyes értelmezésnek és a belső reflexiónak.


Greksza Ottó

"A nevem Greksza Ottó, építés és absztrakt festő, aki közel három évtizedes téralkotói tapasztalatát fordítja vizuális kompozíciókba. Munkáimban a geometrikus struktúrák organikus mozgása találkozik mediterrán földszínekkel a térben és a fény-árnyék egyensúlyával. Festményeim a tér, az anyag, és a fény kapcsolatát kutatják, miközben következetes kompozíciós stabilitást teremtenek. Célom olyan művek megalkotása, amelyek egyszerre építészeti vonalvezetésűek és mélyen intuitívak."


Kaszás Enikő

A festészet számomra a lélek és az anyag párbeszéde.Az alkotás folyamata nem előre megtervezett, hanem egy érzés, egy rezdülés pillanatában születik. A színek és formák ösztönösen követik egymást, ahogy a belső világom kivetül a vászonra.Munkáimban gyakran jelenik meg az emberi alak mint szimbólum – a lét, a csend, a belső figyelem tükreként. 

Hiszem, hogy a művészet képes megmutatni azt a finom mezsgyét, ahol az érzelmek, a spiritualitás és a valóság összeérnek. 

"......Alkotói módszered az intuitív festésre épül, amelyben a rétegzés, az áttűnések és a

gesztusok kulcsszerepet játszanak. A képeken jól érzékelhető, hogy a festői folyamat nem egy

előre rögzített terv végrehajtása, hanem fokozatos építkezés, amely során a kép belső logikája

alakítja a végső formát.

A vizuális nyelv következetes: a figurativitás és az absztrakció határán mozogsz, anélkül,

hogy bármelyik irányba végleg elköteleződnél. Ez a köztes pozíció erősséged, mert

lehetőséget ad arra, hogy a képek egyszerre legyenek személyesek és általános érvényűek. A

motívumok nem zárják le az értelmezést, hanem továbbgondolásra ösztönöznek.".......

KURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY - kiemelt részlet / Kaszás Enikő

Vörös Réka Virág

Kurátor, A.P. Art Galéria

Kategóriák


Zilahi-Sebess Ágnes

Kedves Érdeklődő!

Bizonyára Te is érzed, hogy emberi sorsunk egy küzdelmes utazás a végtelen, bizonytalan tengeren, ahol nap mint nap nézünk szembe viharokkal, győzelmeket és vereségeket élünk át. Mindeközben mindannyian vágyunk a békés kikötőre, ahol elcsitulnak a hullámok, a külvilág zaja halk morajjá szelídül, ahol megnyugvást és harmóniát találunk.

Alkotásaimmal célom, hogy ezt a szunnyadó életérzést, a szépség iránti örök vágyat színekkel, formákkal, kellemes megjelenítéssel fölerősítsem, átadjam, életre keltsem.

Rajzolást és festést jórészt autodidakta módon sajátítottam el, Bakos Szilvia tanárnő és Püspöki Anita festőművésznő iránymutatásával, kipróbálva – gyakorolva így a rajzszén, az aquarell, az acryl és az olajfestés technikákat.

Meggyőződésem, hogy a jó festmény nem egyszerű dekoráció, inkább olyan személyes vallomás, amely pozitív érzelmi töltéssel gazdagítja, díszíti környezetünket, hozzájárulva ahhoz is, hogy egyensúlyba kerüljünk a világgal és önmagunkkal.

"A Rejtőzködő szerelem című festményed középpontjában az emberi intimitás és önkifejezés kettőssége áll. A nőalak magabiztossága és rejtőzködése egyaránt megjelenik, amit a fekete és vörös színek drámai kontrasztja is erősít. A diagonális és vertikális szerkezeti vonalak stabilitást adnak, miközben a háttér finoman texturált, így a figura érzelmi jelenléte dominál.

Az arctalanság nem hiány, hanem tudatos általánosítás: a női archetípus szimbólumává emeli az alakot.

A Szabadság csodája ezzel szemben a spirituális felemelkedés vizuális metaforája. A felhők közé függesztett alak a lebegés és vágyódás szimbólumaként jelenik meg. A kék és fehér tónusok harmóniája fényt és reményt közvetít, a madarak mozgása pedig a belső szabadság allegóriáját teremti meg. A kompozíció oldott, mégis tudatosan szerkesztett, a fény-árnyék játék a realitás és az álom határán tartja a jelenetet.

......

A Kibontakozva I-II. alkotásod kifejezetten karakteres és ikonikus. A női alak profilban ábrázolva jelenik meg, monumentális, szinte lebegő kalapformák közé ágyazva. Ezek a formai elemek vizuális metaforaként működnek: a nagy, íves, színes felületek a személyiség kitárulkozását, a változást és a transzformációt jelölik.

Korábbi szakvéleményedben hangsúlyoztuk, hogy erősen építesz a női archetípusra és az önazonosság érzelmi rétegeire. A mostani mű ezt az irányt még egyértelműbbé teszi: a nőalak arcvonásai határozottabbak, a profil szinte emblémaszerű. A színek kontrasztja – különösen a kék, vörös és sárga felületek találkozása – nemcsak dekoratív, hanem érzelmi tónust is ad a műnek.

........

A két festmény egységes vizuális struktúrára épül, amelyet a női figura központi szerepe, a dekoratív, hullámzó és kontúrozott formavilág, valamint az íves, organikus kompozíciós megoldások határoznak meg. Az erőteljes színkontrasztok nemcsak a képek belső ritmusát alakítják, hanem vizuálisan is szoros kapcsolatot teremtenek a két mű között, egyértelműen azonosíthatóvá téve őket egy közös alkotói gondolkodás részeként."


KURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY - kiemelt részlet / Zilahi-Sebess Ágnes 

Vörös Réka Virág

Kurátor, A.P. Art Galéria


KrixKrax - Kóczán Kriszta

Eredeti szakmámban, az orvoslásban minden döntésnek súlya van, és emberéletek múlnak rajta. A festészet a szabadság tere, itt bármit megtehetek, kipróbálhatok, kísérletezhetek, hibázhatok és újrakezdhetek anélkül, hogy bajt okoznék. Ez a szabadság az, ami jókedvű energiát ad, és ami által a képeim őszintén, kötetlenül sugározhatják a bennem élő életigenlést. Számomra a festés nemcsak alkotás, hanem gyógyító folyamat, mely segít a minket körülvevő és a bennünk élő szépséget észrevenni és ünnepelni a nehézségek közepette és annak ellenére. A taposómalom szürkeségét a tobzódó színekkel ellensúlyozom. A városok, a tájak, az emberi történetek vizuális lenyomatát akvarell, akril és pasztell technikával formálom derűvé és harmóniává. Így válik a művészeti tevékenységem hálaadó imádsággá. Célom, hogy a néző is rátaláljon arra a szeretetre és örömre, amelyből születtek.

Amióta a festészet iránti lelkesedésem utat tört magának, neves hazai és külföldi művésztanárok irányítása alatt minden lehetőséget megragadok a fejlődésre. Részt vettem a Fonyódi alkotóház és a Zamárdi-Kőhegy művésztelep képzésein - Tálos Ágota, Sebestyén János és Zsóka László kurzusain, valamint Sipos Loránd festőiskolájában, tagja vagyok a Bold School nemzetközi alkotó közösségnek. Eközben alkotó tevékenységem túlnőtt a hobbi művészet keretein, 2024. nyarán megnyitottam önálló Műterem Galériámat Sopron szívében, a Várkerületen. Kíváncsian várom, hova vezet még ez az út...

"....Az akvarell, akril és pasztell között természetes könnyedséggel mozogsz; a médiák közti

átjárás a munkáid egyik védjegye. Az orvosi hivatásban megélt fegyelem és a festészetben

megélt feloldódás találkozása módszertanilag is érződik: jó arányérzékkel engeded be a véletlent, de mindig marad a képen egy finom szervező elv. A színhasználatod tudatosan a derűt és az életigenlést szolgálja; a "tobzódó színek" nálad nem puszta díszítés, hanem hangulati meghajtó"...

KURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY - kiemelt részlet / Kóczán Kriszta

Vörös Réka Virág

Kurátor, A.P. Art Galéria

Kategóriák


Patyi Olga

Gyermekkorom óta vonzódom a képzőművészethez.

A festészet iránti elköteleződés az orvosi egyetemen , Xantus Gyula festőművésszel való meghatározó találkozásom után alakult ki. Tőle és további mestereimtől, Alexovics László szobrászművésztől, Hefter László üvegművésztől és Barabás László festőművésztől alapvető szakmai fogásokat sajátítottam el, a művészi izlésemet messzemenően alakították.

Orvosként is folytattam a festést, évtizedekig kint a természetben alkottam, szerettem elvonulni.csak a kompozício megformálására koncentrálni.Emellett portrékat és vallási tárgyú képeket is festettem.Többnyire pasztellel dolgoztam,ill.linómetszeteket is készítettem.

At ezredforduló aztán egy új művészeti korszak kezdetét hozta számomra Barabás László festőművész Studiójában.Új technika, új témák, átitatva az alkotás szenvedélyével. A pasztellszíneketaz izgalmas élénk színvilág váltotta fel.

Elbűvöl a világ szépsége a maga sokszínűségével.(Öröm, bánat, fejlődés, pusztulás, megújulás)Mindezt magamon átformálva igyekszem megjeleníteni,hogy mindenki számára,aki megnézi,örömforrás legyen.

"........A műveid vizuális ereje a kompozíciók áttekinthetőségében, a fény–árnyék arányok érzékeny

kezelésében és a témaválasztások természetességében rejlik. A festményeid a szemlélő

számára könnyen befogadható terek, ahol a látvány nem harsány, hanem megnyugtató. Ez a

fajta vizuális lélegzés érett szemléletre utal.

.......

A festői gondolkodásmódod nagyon természetes: nem túlelemző, nem intellektualizált, hanem

érzékelésre, szeretetre és élményre épül. A színekhez való kötődésed harmonikus; a fények

atmoszférateremtő erejét jól érzed. Módszertanilag a megfigyelésből induló, majd festői

gesztusokkal gazdagított építkezés jól felismerhető, és ez nagy erősséged. A pasztellben való

otthonosságod külön figyelmet érdemel, mert ez a médium különösen jól illik a hangulati

festészetedhez."....

KURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY - kiemelt részlet / Patyi Olga

Vörös Réka Virág

Kurátor, A.P. Art Galéria

Kategóriák


Wind Mary

Kisgyerek korom óta rajzolok, festek.

Rajztanárnőm ajánlására gimiben festőművészhez jártam különórára.

Sikeres felvételi vizsga ellenére helyhiány miatt nem nyertem felvételt a Képzőművészeti Főiskolára.

A Külkereskedelmi Főiskolára viszont felvettek, így külkereskedelemben és később bankszakmában dolgoztam.

A festés így hobbi maradt sokáig, mert egy másik hivatásban dolgoztam sikeresen.

A COVID időszakban 2 évet home officeban dolgoztam, ez a bezártság plusz egy családi veszteség nagyon megviselt.

Ennek feloldására, feldolgozása fordultam vissza a festéshez 2022. novemberében.

A festést terápiaként alkalmaztam, és sikeresen működött. Végre kaptam levegőt, szabadnak és újra boldognak éreztem magam – a festés kikapcsolt, elfelejtette velem azt a sok szomorúságot, mely ebben az időszakban ért.

Elkezdtem úti élményeimet megfesteni saját fotók alapján, majd virágokat, állatokat.

Olaj és akril festékkel is dolgoztam, de szívesen próbáltam ki a festőkést is és más technikát is pl. kollázs (collage).

Hiszek a színek gyógyító erejében, jól hat a lélekre.

Ezért is imádom a sárga színt, a napfényt, energiát és szabadságot jelenti egyszerre számomra.

Egy napraforgós kép hozta meg újra az életkedvemet, mely a nappalimat dísziti, de nem eladó, pedig volt rá kereslet.

Képeimmel boldogságot, vidámságot közvetítek, melyekre a rohanó világban jól esik rá nézni.

Ezt többen mondták már visszacsatolásként mind csoportos és önálló kiállitásokon, melyeken résztvettem.

I think power of beautiful vivid colours makes you feel well.

Life is a journey with its ups and downs.

During travelling through flower-filled meadows helped me to overcome to a family loss and illness.

I used painting as a theraphy to get out of darkness and feel free and happy again.


Galantai Monika

Galantai Monika lengyel–magyar származású autodidakta művész, Londonban illetve Budapesten él és alkot. Munkái a jelenlét, átalakulás és összekapcsolódás meditatív vizsgálatai, amelyeket tinta, szitanyomás és vegyes technikák segítségével fejez ki. 

Természet, filozófia és spiritualitás inspirálta alkotásai vizuális meditációként működnek, párbeszédet teremtve médium és néző között – egyensúlyt keresve káosz és harmónia határán.


Legyél Te a következő Kiemelt Művészünk!